Emocionalitás a HEXACO-ban: félelem és együttérzés

Az amszterdami út felénél a gép megzuhan. Semmi drámai: tizenöt másodperc rázkódás, aztán kigyulladnak a biztonsági öv jelzései.

Eszter megszorítja a karfát, és a következő tíz percben nem engedi el. Gábor a szomszéd ülésen fel sem néz a táblázatából. A leszállás után viszont történik valami, amit az ember pont fordítva várna. Eszter észreveszi, hogy a harmadik sorban ülő nő fehér, mint a fal, hoz neki vizet az automatából, és elkíséri a csomagkiadóig. Gábor közben lebonyolít két telefont, és csak akkor jut eszébe az a nő, amikor valaki rákérdez.

A saját magunk miatti félelem és a mások iránti aggódás nem úgy néz ki, mint egyetlen vonás. A személyiség hatfaktoros modelljében mégis ugyanazon betű alá esnek.

Mi fér bele az E betűbe

A hatfaktoros HEXACO-modell hat vonással írja le a személyiséget, és a nevében szereplő E az emocionalitást jelenti. Nem arról szól, hogy általában milyen erősen éled meg a dolgokat. Az öröm, a lelkesedés és a társaság iránti vágy nem tartozik ide, azok az extraverzió alá esnek.

Az emocionalitás egyetlen kérdés körül forog: mennyire vagy ráhangolva a veszélyre, a sajátodra és a másokéra is. Négy területből áll össze, amelyek első pillantásra nem függnek össze, az adatokban viszont együtt maradnak.

Skáláról van szó, nem két fiókról. A legtöbb ember valahol középen fekszik, és még a magas pontszám is inkább éber riasztórendszert jelent, mint napi pánikot. Ezen az egy számon belül a területek amúgy sokféleképpen kombinálódhatnak: biztosan ismersz olyat, aki szemrebbenés nélkül lecsúszik a legmeredekebb pályán, a filmeken viszont sír.

Egy dolgot érdemes még megemlíteni. A hatból az emocionalitás az a vonás, amelynél a férfiak és a nők átlaga az adatokban a legjobban elválik egymástól, és a nők végeznek magasabban. Az átlag azonban semmit sem mond egy konkrét emberről, mert a két eloszlás nagyrészt átfedi egymást. A saját számodat ismerni ezért hasznosabb, mint egy űrlap rubrikájából kikövetkeztetni.

Hová lett a düh

Aki ismeri a Big Five-ot, valami neuroticizmus-félét vár az E alatt. A hasonlóság megvan, mindkét skála a szorongásra és a feszültségre való hajlamot méri. A faktorok közti határ viszont máshol fut, és épp ez a különbség csinál az emocionalitásból önálló fogalmat.

Az elmozdulás mögött két kanadai pszichológus munkája áll. Michael Ashton és Kibeom Lee az évezredfordulótól kezdve melléknévszótárakat elemeztek több nyelven, köztük hollandul, németül, magyarul, olaszul, koreaiul és lengyelül. 2004-ben azt összegezték, hogy a jellemleírások ezekben a nyelvekben ismételten hat csoportba rendeződnek, nem ötbe. És főleg: az olyan szavak, mint indulatos, lobbanékony vagy hirtelen haragú, nem a szorongásnál maradtak, hanem annál a csoportnál, amelyből a barátságosság lett.

Az ötfaktoros modell neuroticizmusa tehát összekeveri azt a két dolgot, amit a HEXACO szétválaszt. A különbségeket érdemes kiírni:

• A düh és a lobbanékonyság a HEXACO-ban a barátságosság alá tartozik, pontosabban annak alacsony pólusához. Akit könnyen elönt a méreg, annak nyugodtan lehet átlag alatti az emocionalitása.
• A szentimentalitás és a közeliekhez fűződő érzelmi kötődés viszont az ellenkező oldalról, az ötfaktoros modell barátságosságából került át az emocionalitásba.
• Marad a támaszkeresés, vagyis a gondok megosztása a környezettel, amit a neuroticizmus önálló összetevőként általában nem követ.

A gyakorlati következmény nagyobb, mint amilyennek látszik. Az átrendezés után az emocionalitás már nem „neurotikussági skála”. A magas pólusa empátiával, együttérzéssel és gondoskodási készséggel jár együtt, és ezeket senki nem tekinti hibának. A magas emocionalitású ember megijed, de ő az is, aki először észreveszi, hogy a kollégájával valami nincs rendben. A kettő összefügg, mert mindkettő ugyanabból a veszélyjelekre való érzékenységből növekszik.

Vegyük Zoltánt. A megbeszéléseken megbízhatóan felhúzza a kollégája, aki túl hosszan beszél, az autóban pedig kommentálja mindenkit, aki behúz eléje a sávba. Egy ötfaktoros leírás ezért az indulatosságért magasabb neuroticizmust mérne rá. A hatfaktoros felosztásban viszont a lobbanékonysága az alacsony barátságosság alá esik, az emocionalitása pedig átlag alattira jön ki: a horrorfilmeket élvezi a moziban, a fogorvoshoz halogatás nélkül jár, a gondját pedig megtartja magának. Két különböző dolog, amit egyetlen szám összeragaszt.

Aki fél, az védi is

Ashton és Lee a hat faktorhoz evolúciós olvasatot is kínált. A becsületesség és a barátságosság szerintük a nem rokon emberek közötti kölcsönös cserét tükrözi, míg az emocionalitás a rokoni altruizmushoz kötődik, vagyis a saját család fennmaradásába való befektetéshez.

Ez a gondolat összetartja azokat a dolgokat, amelyek egyébként össze nem illőnek tűnnek. Aki kerüli a testi kockázatot, megéli, hogy felnevelheti az utódait. A szorongás pedig előre őrzi az erőforrásokat és a veszélyeket, még mielőtt azok megnyilvánulhatnának. Az érzelmi kötődés a közeliekhez pedig olyan hálót tart fenn az ember körül, amelyre szükség idején számítani lehet. A magunk miatti félelem és a másokról való gondoskodás egy érme két oldala: nem tudod megvédeni a gyerekeidet, ha előtte hagytad magad megölni.

A másik pólusnak ugyanakkor szintén megvolt a jutalma. Az alacsonyabb emocionalitás azt a hajlandóságot jelentette, hogy messzebb menjen valaki vadászni, sötétben átkeljen a gerincen, vagy szembeálljon azzal, ami elől a többiek meghátráltak. Annak egy része, amit ma a tűzoltókban és a sebészekben csodálunk, ennek a felszereltségnek a közvetlen leszármazottja. Az evolúciós olvasat nem bizonyíték, inkább értelmezés, amely jól illik ahhoz, ahogy az egyes területek az adatokban csoportosulnak.

Magas emocionalitás a munkában és otthon

Csapatban a magas emocionalitású ember korai jelzőrendszerként működik. A projekt kockázatát hamarabb megérzi, mint hogy az megjelenne egy táblázatban, a megbeszélésen pedig kimondja azt az aggodalmat, amit a többiek egyelőre csak sejtenek. Egyúttal többnyire ő az, akihez a kollégák bemennek, ha otthon nincsenek jól, mert nála úgy lehet beszélni kellemetlen dolgokról, hogy nem érkezik rá ítélet.

A cégekben ezt az érzékenységet az ellenállóképesség hiányaként olvassák, és ez a tévedés pénzbe kerül. Aki hangosan kimondja az aggodalmát, nem hátráltatja a projektet. Csak egy hónappal korábban nevezi meg azt, ami egyébként is felszínre kerülne, csak drágábban. Ahol a biztonságról, a minőségről vagy az emberekkel végzett munkáról van szó, az éber riasztórendszer munkaeszközként működik. A gond csak abban a pillanatban jelenik meg, amikor az aggodalom mindig ugyanúgy ismétlődik, és már nem hordoz új információt.

A számlát máshol fizeted meg. A kellemetlen visszajelzés keményebben érkezik és hosszabban zeng, mint amit a tartalma indokolna. Döntés előtt fel kell hívnod valakit, és ha az a valaki nem veszi fel, a döntés csúszik. A fej pedig hajlamos kikalkulálni a legrosszabb változatot még azelőtt, hogy megérkezne a második információ.

Az elmúlt évben részletesen végiggondolt legrosszabb forgatókönyvekből mennyi valósult meg tényleg? A válasz általában kijózanító, és megéri egyszer az ujjaidon összeszámolni, mert maga az érzékenység hasznos, csak szeret vaktában beindulni.

A párkapcsolatokban a magas emocionalitás olyan mélységet teremt, amit a partner rendszerint közelségként érzékel. A kockázat abban rejlik, hogy egyetlen emberből lesz az egyetlen szelep. Amikor minden gond ugyanannál az embernél landol, az nyomni kezdi őt akkor is, ha bármennyire szeret téged. Ezt a terhet több ember között elosztani nem távolságtartás, hanem a kapcsolat karbantartása.

Az alacsony emocionalitás és annak ára

A skála másik vége kívülről nyugalomnak látszik. A krízismegbeszélés nem borít ki, a rossz hír nem akad meg benned, a döntést pedig meg tudod hozni anélkül, hogy három emberrel megerősíttetnéd. Olyan munkában, ahol az idő és az idegek a tét, egy ilyen ember megfizethetetlen.

A vakfolt pontosan ott van, ahol számítani lehet rá. Azt a kockázatot, amely nem szólal meg benned kellemetlen érzésként, könnyen alábecsülöd. A bevezetőben szereplő Gábor évekig tolta a lakásbiztosítást, és a lerázott kazánfelülvizsgálatot fölösleges bürokráciának tartotta, míg egyszer decemberben be nem folyt a víz a mennyezetről. Nem ostobaságról volt szó, hanem egy hiányzó jelzésről. Amit mások figyelmeztetésként olvasnak, neki eltúlzott óvatosságnak tűnt.

A második árat otthon fizeted meg. A közeliek miatti aggódásod létezik, csak kívülről senki nem látja, mert nem telefonálásban, kérdésekben vagy látható feszültségben jelenik meg. A partner vagy a gyerek a hallgatást érdektelenségként érti. Az alacsony E ráadásul nem jelent kisebb becsületességet és kevesebb hajlandóságot a tisztességes viselkedésre, ezeket a modellben más betűk viszik. Csak annyit jelent, hogy a mások baja nem magától talál meg téged, és tudatosan kell jelentkezned rá.

Ez leginkább az emberek vezetésén látszik egy átszervezés idején. Egy változás, ami neked a feladatok logikus újrarendezésének tűnik, olyan csapatra érkezik, amelynek a fele még vasárnap este is azon gondolkodik. Senki nem kéri tőled, hogy félj velük együtt. Elég számolni azzal, hogy egy péntek délután elküldött mondatot az emberek két napig a maguk módján fordítanak le, és a magyarázatnak azt a részét is hozzátenni, ami neked magától értetődőnek tűnik.

Mi legyen ezután

A skála egyik vége sem betegség, amit meg lehetne javítani, és őszintén szólva nincs is értelme megpróbálni. Okosabb tudni, melyik irányba tér el a beállításod, és aszerint felépíteni magadnak néhány szabályt.

Ha magas az emocionalitásod, válaszd külön a tényeket a fejedben futó filmtől. Írd le, mi történt valójában, és mellé azt, amit hozzáképzelsz. A két oszlop közti különbség meglepően nagy szokott lenni. Hasznos még előre eldönteni, kit hívsz fel elsőként és miben, hogy ne az összes teher egyetlen emberre jusson.

Alacsony emocionalitásnál a fordított trükk működik: a hiányzó belső jelzést külső eljárással pótolni. Negyedévente egyszer menj végig azokon a kockázatokon, amikkel egyébként nem foglalkoznál, az adatmentéstől a felülvizsgálatok határidejéig. A párkapcsolatokban pedig kérdezz rá arra, amit magadtól nem érzékelnél, mert a „milyen napod volt igazából” kérdés tíz másodpercbe kerül, és pótolja azt az ösztönt, ami nálad egyszerűen nem ugrik be.

Hogy te hová tartozol ezen a skálán, nehéz megtippelni, mert a saját feszültségszintünket vesszük normálisnak, és belülről nem lehet másokhoz mérni magunkat. A HEXACO tesztünk 60 kérdésből áll, körülbelül nyolc percet vesz el, és tájékoztató képet ad mind a hat vonásról, az emocionalitást is beleértve.

Mielőtt bármibe belefognál, próbálj ki egy héten át egy egyszerű dolgot. Minden este jegyezz fel egy pillanatot, amikor a nap során feszültséget éreztél, és tegyél mellé egyetlen szót: rólad volt szó, vagy valaki másról? Hét nap után nézd meg a két oszlop arányát, és azt, hány bejegyzésnek volt valódi oka. Ez a lista többet mond majd az emocionalitásodról, mint bármilyen típusleírás, mert a saját heted írta.