Gyengeségek az állásinterjún - mit mondj erre a kérdésre

„A legnagyobb gyengeségem valószínűleg az, hogy perfekcionista vagyok.” Alig fejezed be a mondatot, és az interjúztató tekintete mögött kipipálódik egy rubrika: megint egy. Egyetlen délelőtt alatt lehet, hogy négyszer hallotta pontosan ezt a mondatot.

A gyengeségekre vonatkozó kérdés minden állásinterjú egyik legrettegettebb pillanata, és szinte senki nem olvassa jól. A legtöbben csapdaként kezelik, amibe elég egyszer belelépni, és máris oda az esély. A valóság más. Az interjúztatót nem annyira maga a gyengeség érdekli, mint az, hogyan beszélsz róla.

Végigmegyünk tehát azon, miért kerül elő egyáltalán a kérdés, miért esnek laposra a betanult válaszok, és hogyan építs olyan feleletet, ami embernek hangzik, nem az internetről leszedett sablonnak.

Miért kérdeznek egyáltalán a gyengeségekről

Elterjedt hiedelem, hogy a kérdés azért létezik, hogy okot találjanak az elutasításodra. Ez ritkán van így. A kiválasztás lassú és drága, és aki eljutott az interjúig, az már került valamibe a cégnek. Senki nem ül veled szemben azt remélve titkon, hogy végre elszólod magad.

A kérdés több dolgot tesztel egyszerre: az önismeretet, az őszinteségre való hajlandóságot, és azt a képességet, hogy megőrizd a nyugalmad, amikor a téma kicsit kényelmetlenné válik. Gyakran pont ez az utolsó a lényeg. Az, ahogyan válaszolsz, általában többet árul el rólad, mint a válasz tartalma. Egy nyugodt, konkrét jelölt egészen máshogy hat, mint aki fészkelődni kezd.

Segít tudni, honnan jön a kérdés. Amikor Frank Schmidt és John Hunter 1998-ban összegezte a kiválasztási kutatások évtizedeit, azt találták, hogy a strukturált interjú, ahol minden jelölt ugyanazokat a kérdéseket kapja, és a válaszokat rögzített szempontok szerint pontozzák, sokkal jobban jelzi előre a munkateljesítményt, mint a szabadon folyó beszélgetés. A különbség valódi, nagyjából 0,51 a strukturálatlan változat 0,38-ával szemben. A gyengeségekről szóló kérdés gyakran egy ilyen készlet egyik eleme. Nem személyesen ellened irányul, mindenkit végigvezetnek rajta.

Van egy tisztán gyakorlati oka is annak, hogy az őszinteség kifizetődik. Az interjúztatók összevetik azt, amit a gyengeségeidről mondasz, azzal, ahogyan a munkád többi részéről beszéltél. Aki meg tud nevezni egy valódi hiányosságot, hitelesebbnek tűnik akkor is, amikor a sikereiről beszél. A hibátlan, repedésmentes történet ennek az ellenkezőjét éri el, mert senkinek nem néz ki így a pályája.

Miért esnek laposra a betanult válaszok

Van néhány válasz, amit az interjúztatók olyan gyakran hallanak, hogy szinte reflexből reagálnak rájuk. „Perfekcionista vagyok.” „Annyira belefeledkezem a munkába, hogy elszáll az idő.” „Túl szigorú vagyok magamhoz.” Egy dologban közösek. Mindegyik gyengeségnek adja ki magát, miközben álcázott dicséretként működik.

A baj az, hogy a trükk átlátszó, és az interjúztatók számítanak a szépítésre. Julia Levashina és Michael Campion 2007-ben azt vizsgálta, milyen gyakran „alakítanak” a jelöltek az interjún, és a mintáikban azt találták, hogy a jelentkezők 93 és 99 százaléka között valamilyen formában szépített. Másképp fogalmazva: majdnem mindenki. A veled szemben ülő toborzó nem naiv hallgatóság, hanem valaki, aki előre számít a csiszolásra, és megtanulta felismerni.

A kitérő válasznak van egy második hibája is. Amikor kikerülsz egy egyenes kérdést, az interjúztató észreveszi, és csendben kérdőjelet tesz a neved mellé. Vagy kevés önismeretű embernek tűnsz, vagy olyannak, aki titkol valamit. Mindkettő rosszabbul hangzik, mint bevallani egy hétköznapi, drámamentes gyengeséget.

Nem rejtély, miért nyúlnak az emberek ezekhez a mondatokhoz. A karriertanácsok évek óta újrahasznosítják azt az ötletet, hogy a gyengeséget erősséggé kell fordítani, és ebből nőtt ki egy sablon, amit az asztal túloldala mára kívülről tud. Lehet, hogy valamikor működött. Ma inkább figyelmeztető jelként hat, mert elárulja, hogy ugyanabból a forgatókönyvből merítettél, mint mindenki más.

Három válasz, amit hagyj otthon

Hogy néz ki egy működő válasz

A jó válasz három részen nyugszik, és pár perc alatt összeraknád az asztalnál is. Először megnevezel egy valódi gyengeséget, ami nem végzetes az adott munkakörben. Másodszor egy konkrét helyzethez kötöd, hogy ne szálljon el az elvontságba. Harmadszor megemlíted, mit teszel most ellene, nem azt, mit tervezel valamikor a ködös jövőben.

Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy projektmenedzseri állásra jelentkezel, és tudod magadról, hogy nem szeretsz delegálni, mert gyorsabbnak érzed, ha inkább megcsinálod magad. Ez őszinte gyengeség. A válasz nagyjából így hangozhat:

„Sokáig hajlamos voltam magamra venni a feladatokat ahelyett, hogy továbbadtam volna őket. Egy projektnél ez utolért: késő éjszakáig dolgoztam olyasmin, amit a csapatban egy junior kolléga is könnyen elvégzett volna. Azóta minden projekt elején leírom, mit lehet delegálni, és az első három hónapban ezt a listát átnéztem a vezetőmmel is. Még mindig dolgozom rajta, de a különbség látszik.”

Figyeld meg, mit tesz ez a válasz. Beismer egy valódi problémát, bizonyítékot ad arra, hogy az illető tudatában van, és konkrét lépéssel zár az üres „dolgozom magamon” helyett. Az interjúztató nem hibátlan jelöltet hall. Olyan embert hall, aki őszintén rá tud nézni magára, és utána tesz is azzal, amit lát.

A válasz súlya nem a gyengeségen van, hanem azon, ami utána következik. Pont ezért kerüld a meseszerű befejezést, hogy „és ma már egyáltalán nincs vele problémám”. Hiteltelenül hangzik, és becsapja az ajtót egy jó fejlődéstörténet előtt. Ismerd be, hogy valahol az úton vagy, nem a célnál. A valódi haladás hihetőbb, mint a csodás gyógyulás.

Egy kérdés, amit érdemes feltenned magadnak az interjú előtt: mikor kaptál utoljára olyan visszajelzést, ami készületlenül ért, vagy egy kicsit csípett? Általában ott lakik az a gyengeség, amiről őszintén tudsz beszélni, mert valós helyzetből ismered, nem kézikönyvből.

Mielőtt az íróasztalnál összeraknád a választ, jól jön egy őszinte kép magadról. Aki kitöltötte a jellemerősségek tesztjét, általában azt is könnyebben nevezi meg, amiben kevésbé jó, mert mindkét olvasat ugyanarról a térképről származik. Egy kitalált gyengeség pedig másképp hangzik, mint egy valódi, és az interjúztatók pont ennek a felismerésére vannak kiképezve.

Mit kerülj, amikor gyengeséget nevezel meg

Nem minden őszinte válasz jó válasz. Bizonyos gyengeségeknek egyszerűen nincs helyük az interjún. Itt nem a hazugságról van szó, hanem arról, hogy ne lődd lábon magad.

Az első kategória a szerep magját érintő gyengeség. Ha könyvelői állásra jelentkezel, és bevallod, hogy untatnak a részletek és néha összekevered a számokat, akkor vége. Ugyanez igaz arra az értékesítőre, aki kényelmetlenül érzi magát, ha idegenekkel kell beszélnie, vagy arra a szövegíróra, akinek nehezére esik az írás. A gyengeségednek a fő munka mellett kell állnia, nem benne.

Másodszor, óvatosan a személyiségvonásokkal. Egy készségbeli hiányosság bevallása nem ugyanaz, mint egy jellemvonásé. „Még nem vagyok magabiztos a haladó Excelben”, ezt egy tanfolyam megoldja. „Hamar felmegy bennem a pumpa, és néha ráförmedek a kollégákra”, ezt nem. A készségek tanulhatók, a temperamentum lassan változik, és az interjúztatók ezt tudják. Maradj annál, amit tényleg tudsz fejleszteni.

Az arány is számít. Egy gyengeséghez nem kell ötperces elemzés és bocsánatkérés. Két-három mondat bőven elég: mi az, hol jött elő, és mit teszel ellene. Aki elkezd szónokolni, hajlamos egyre többet ráhalmozni, és egy ártalmatlan hiányosságból problémalista lesz.

Végül semmi kizáró ok. Krónikus késés, elmulasztott határidők, kedvetlenség a munka iránt? Ezeket tartsd meg magadnak, mert nem fejlesztendő gyengeségek, hanem egyenes okok arra, hogy ne vegyenek fel. A gyengeségkérdés nem gyóntatószék.

Jó válaszok különböző szerepekhez

A megfelelő gyengeség a munkától függően változik. Ami egy fejlesztőnél ártalmatlan, az egy értékesítőnél probléma lehet. Néhány példa arra, hogyan helyezz el egy valódi gyengeséget úgy, hogy ne fenyegesse a szerep magját:

Mindegyiken ugyanaz a minta fut végig. A gyengeség létezik, de nem a szerep közepét éri el, és a beismerést azonnal követi egy elmozdulás a jó irányba. Ha ezt előre végiggondolod, nem kell rögtönöznöd a kérdésnél, és nem is csúszol bele a perfekcionista közhelybe.

Hogyan gyakorolj úgy, hogy ne hangozz robotnak

A betanult válasz betanult válaszként hangzik, és pont ez a bökkenő. A cél nem az, hogy szó szerint bemagolj egy mondatot, hanem hogy tisztában legyél vele, melyik gyengeséget választod, és melyik példa támasztja alá. A többit hagyd magadra, és beszélj normálisan.

Válassz ki előre egy gyengeséget, legfeljebb kettőt. Ügyelj rá, hogy valódiak, fejleszthetők és a szerep magján kívül esők legyenek. A fő gyengeségedhez idézz fel egy konkrét helyzetet, ahol megmutatkozott, és egyetlen lépést, amit emiatt megtettél. Ennél többet nem kell előkészítened. A gyengeségek a beszélgetésnek csak az egyik felét adják, ezért ugyanennyi figyelmet érdemel az is, hogyan beszélsz az erősségeidről.

Segít, ha hangosan is kimondod a választ, ideális esetben valaki előtt, aki megmondja, természetesen hangzott-e. A „megvan a fejemben” és a „nyomás alatt ki is tudom mondani” közti szakadék általában nagyobb, mint gondolnád. Itt nem a magolásról van szó, hanem arról, hogy lerázd az első összerándulást, és a kérdés ne érjen váratlanul az asztalnál.

Ha az interjúztató tovább feszegeti, hogy „és még mi?”, tarts tartalékban egy második gyengeséget. Aki pánik nélkül beszél a hiányosságairól, általában jobban kezeli ezt a rákérdezést, mint az, aki egyetlen betanult mondatba kapaszkodik.