Hogyan találd meg a temperamentumod: négy árulkodó helyzet

Mit csináltál, amikor legutóbb egy órával a kezdés előtt lemondta valaki a megbeszélt estét? A telefonod után nyúltál, és pótprogramot kerestél, vagy legbelül megkönnyebbültél, hogy szabad vagy? Az erre az egyetlen kérdésre adott válasz többet árul el a temperamentumodról, mint fél óra töprengés azon, milyen is vagy.

A temperamentumot ugyanis nem arról ismered fel, mit gondolsz magadról, hanem arról, mit csinálsz, amikor nincs időd mérlegelni. Ezek pedig olyan helyzetek, amelyekre a legtöbb ember nem is emlékszik, mert nem érdemesek arra, hogy megjegyezze őket.

Négy helyzet, amelyben kiderül

Az apróságok hasznosak, nem a nagy pillanatok. Az önmegfigyeléshez a legjobb anyagot a stressz, az ismeretlen közeg, a konfliktus és az unalom kínálja. Mind a négyben arról a pillanatról van szó, amikor kiesik a betanult udvariasság, és előlép az, ami alatta van.

Váratlan változás. Felborul egy terved, e-mail érkezik módosított határidővel, elromlik az autó egy nappal az út előtt. Az első két percet figyeld, ne azt, amit egy óra múlva teszel. Van, aki azonnal telefonál és intézkedik, van, aki felmérgesedik és rögtön dönt, van, aki kivárja, hátha megoldódik magától, és van, aki elkezdi lejátszani magában, mi minden sülhet ki ebből.

Ismeretlen társaság. Elmész egy összejövetelre, ahol húszból két embert ismersz. Hová állsz, és mennyi időbe telik, míg megszólítasz egy idegent? És főleg: hogy érzed magad két óra múlva? Az, hogy feltöltődve vagy kimerülten jössz el, olyan különbség, amelyet nehezebb meghamisítani, mint egy kérdőívben adott választ.

Konfliktus. Valaki lelövi a megbeszélésen a javaslatodat, amelyen egy hetet dolgoztál. Rögtön hangot adsz az ellenvéleményednek, viccbe fordítod, engedsz, és este pörgeted vissza, vagy visszahúzódsz, és teljesen abbahagyod a javaslat védelmét? Az egyet nem értésre adott reakció a temperamentum legállandóbb megnyilvánulásai közé tartozik.

Sorban állás. A legköznapibb próba mind közül, és éppen ezért a legőszintébb. A szupermarket kasszájánál előtted elakad egy fizetés, és öt percig állsz egy helyben. Van, aki ilyenkor átpakolja a bevásárlást a szomszédos sorba, más hátrafordul a mögötte állóhoz, és megjegyzést tesz az önkiszolgáló kasszákra. A harmadik előveszi a telefonját, és nem érdekli az egész, mert nem foglalkozik azzal, mennyi időt vár. Az utolsó pedig némán újraszámolja, mennyivel tolódik így az esti programja.

Mind a négy helyzetre egy szabály érvényes: a reakciót még aznap írd fel. Az emlékezet ugyanis pár nap alatt átír minket egy szebb változatra. A begurulásból tárgyszerű észrevétel lesz, a táblázat fölött elhalogatott egy óra pedig utólag átgondolt előkészületnek tűnik. Az este a telefonba beírt mondat idegesítő, de egy hét múlva ez lesz az egyetlen alap, amelyben meg lehet bízni.

Épp itt bújik meg egy ellentmondás. A legtöbben nagy helyzeteken vizsgálják a temperamentumukat, mondjuk egy munkahelyi válságon vagy egy párkapcsolati veszekedésen. Csakhogy a válságok be vannak gyakorolva: tudjuk, mit várnak tőlünk, és eljátsszuk a szerepet. A postai sorban senki nem figyel senkit, tehát ott önmagadat adod.

Miért téved el ilyen gyakran az önbecslés

Kérdezz meg öt embert a temperamentumáról, és egy részük melléfog. Nem azért, mert nem ismerik magukat. Annak a természetnek a leírása, amelyet csodálunk, egyszerűen jobban hangzik, mint a sajátunké, és a szangvinikus úgy hangzik, mint akit mindenki szeret. A melankolikus diagnózisnak hangzik, pedig mélységet és gondosságot ír le.

Hozzájön ehhez még egy dolog. Aszerint válaszolunk, ahogyan a munkahelyen viselkedünk, mert a munkahelyi üzemmódunkat tudjuk a legjobban leírni. Csakhogy a megbeszélésen és az otthon tanúsított viselkedés sokaknál eléggé eltér, és ami ebből megjelenik a kérdőívben, az gyakran a begyakorolt stílus, nem az, amelyik a legkevesebb energiádba kerül.

Simine Vazire (2010) elég pontosan leírta ezt az ellentmondást. A kutatásában azt hasonlította össze, mennyire jól becsüli meg magát az ember, és mennyire jól becsüli meg őt a környezete. A belső dolgoknál, például a szorongásnál vagy annál, ami elalvás előtt kavarog a fejedben, maga az ember volt pontosabb. Abban viszont, ami kívülről látszik, tehát főleg az extraverzió megnyilvánulásaiban, a többiek voltak pontosabbak.

A temperamentum keresése szempontjából kellemetlen következtetés adódik ebből. A melankolikus összetevőt egyedül is elég jól megbecsülöd, mert benned zajlik. Azt viszont, hogy szangvinikusnak vagy flegmatikusnak látszol-e, valaki mástól kell megtudnod.

Hogyan kérdezd meg a környezeted, hogy igazat mondjanak

A „milyen vagyok?” kérdés nem működik. Az emberek azt válaszolják, ami tetszik nekik benned, vagy amit illendőnek tartanak. A válaszokat azzal lehet megmenteni, hogy a természet helyett egy konkrét helyzetben tanúsított viselkedésről kérdezel.

• Amikor mérges vagyok, azonnal észreveszed, vagy csak abból jössz rá, hogy két napig furcsa vagyok?
• Ki javasolja általában a társaságunkban, hová menjünk? És ki csatlakozik?
• Amikor valami nagyobb dologról döntök, előre megkérdezem a véleményed, vagy kész tényt viszek eléd?
• Inkább olyan embernek látsz, aki siet, vagy olyannak, akire várni kell?
• Mikor ígértem neked utoljára valamit, amit aztán nem teljesítettem?

Kérdezz meg három embert az életed különböző területeiről. Ideális esetben a párodat, egy kollégát és egy barátot, akit még az iskolából ismersz. Ha a válaszok szétválnak, az nem hiba. Azt jelenti, hogy minden közegben kicsit másképp viselkedsz, és a különbség aközött, ahogyan a kollégád és ahogyan a legrégebbi barátod lát, önmagában is mond valamit.

Kit nem éri meg megkérdezni? Olyasvalakit, aki függ tőled, és olyat, akivel épp veszekedsz. Az első azt válaszolja, amit hallani szeretnél, a második pedig egyben felsorolja az elmúlt hónap összes sérelmét. A legjobb forrás olyan ember szokott lenni, aki szeret téged, és közben tartja tőled a távolságot, tehát tipikusan egy régi barát vagy egy volt kolléga. A válaszoknál figyeld, tud-e az illető konkrét történetet mondani. Ha nem, akkor benyomásról beszél, nem a viselkedésedről.

Mikor kértél utoljára visszajelzést valakitől úgy, hogy valóban hallani is akartad? A legtöbb ilyen beszélgetés abban a pillanatban siklik ki, amikor magyarázni kezdesz. Bírd ki csendben, és csak kérdezz rá egy példára.

Egy hét és egy jegyzetfüzet

Hét nap elég, ha konkrétan figyelsz. Minden nap után írj fel egyetlen mondatot egyetlen dologról: mi bosszantott aznap a legjobban. Nem az, ami a legrosszabb volt, hanem ami felbőszített.

A késés? A káosz a feladatkiadásban? Az, hogy valaki folyton beszélget, pedig dolgozni kellene? Vagy hogy senki nem vette észre, mennyire fáradt a csapat? Hét nap múlva ugyanaz a panasz fog visszaköszönni a jegyzetekből. Arra a temperamentumra mutat, amelyik a legtávolabb áll tőled, mert minket azok az emberek idegesítenek a legjobban, akik ellentétesen működnek velünk. A tiéd nagyjából az átellenes oldalon fekszik.

Petra, egy debreceni projektmenedzser, biztos volt benne, hogy szangvinikus. Szeret emberek között lenni, a céges rendezvényeken ő megy el utoljára, a humora gyors. Amikor egy hétig jegyzetelt, az jött ki, hogy a legjobban az elkapkodott döntéshozatal és a napi négy tervmódosítás bosszantotta. A kollégái egymástól függetlenül azt mondták róla, hogy olyan ember, aki mellett nyugalom van, és aki soha nem sürget senkit. Végül flegmatikus lett szangvinikus beütéssel, ami pontosan illett rá: társaságkedvelő, de belső nyugalom hajtja, nem az az igény, hogy folyton mozgásban legyen.

Mikor segít a teszt

Az önmegfigyelésnek van egy plafonja. Azt látod magadon, ami az adott héten éppen nyomaszt, és hiányzik az a mérce, amellyel a négy összetevőt egymáshoz tudnád viszonyítani. A kérdőív pontosan ezt tudja: ugyanazt a kérdéssort kínálja mind a négy temperamentumra, és számszerűsíti a köztük lévő különbségeket.

A mi temperamentum-tesztünk 24 kérdésből áll, mindegyiket ötfokú skálán értékeled, és az egész körülbelül négy percet vesz igénybe. Az eredmény nem betű, hanem négy pontszám egy százfokú skálán. A legmagasabb az elsődleges temperamentum, a sorban második pedig beütésnek számít, ha legfeljebb tizenöt ponttal marad el mögötte. Tizenhat profil egyikét kapod meg tehát, nem a négy klasszikus skatulya egyikét.

A kérdések ugyanakkor nem árulják el, mit mérnek éppen, hogy a temperamentum neve ne húzzon el téged olyan válasz felé, amelyet szívesen látnál. A legjobb gyorsan, az első reakció alapján kitölteni. Ha egy állításon sokáig gondolkodsz, az rendszerint azt jelenti, hogy már a védőbeszédedet fogalmazod.

Végül azt is érdemes tisztázni, mi nem a teszt. Nem diagnosztika, és nem olyasmi, ami alapján munkakörre kellene embert választani. A másokkal való összehasonlítás tájékoztató jellegű, az eredmény pedig gondolkodási alapként ér valamit, nem önéletrajzba való címkeként. A veleszületett alap és az ember által kialakított dolgok közötti különbséget részletesebben a temperamentumról és a jellemről szóló szöveg tárgyalja.

Mit kezdj az eredménnyel

Az első felhasználás egy visszatérő probléma megnevezése. Ha tudod, hogy a legalacsonyabb összetevőd a kolerikus, akkor nem fogod magad lustasággal vádolni minden alkalommal, amikor elhalasztasz egy kellemetlen telefonhívást, hanem olyan dologként kezded kezelni, amelyre módszert kell kialakítanod. Például úgy, hogy a kellemetlen hívásokat a nap elejére teszed.

A második felhasználási terület a kapcsolatok és a csapatmunka. Az eltérő tempó a kisebb konfliktusok többségét jobban megmagyarázza, mint a másik fél feltételezett rosszindulata, és ha tudod, hogy a kollégádnak idő kell a gondolkodásra, nem fogod a hallgatását érdektelenségnek értelmezni. Hogy hogyan küzd meg egymással két különböző összetevő egyetlen emberen belül, azt a temperamentum-kombinációk áttekintése mutatja meg.

Egyetlen felhasználás nem működik: a temperamentum mint mentség. A „hát én kolerikus vagyok” mondat az alapbeállítottság leírása, nem engedély arra, hogy kiabálj a kollégáiddal. Az alapbeállítottság azt határozza meg, mi kerül kevesebb energiádba, nem azt, mit engedhetsz meg magadnak. Hogy mennyi változtatható meg magunkon, és mi marad, azt külön szöveg tárgyalja arról, megváltoztatható-e a temperamentum.

Amikor majd olvasod az eredményt, a legalacsonyabb számmal kezdd. A csúcsot általában sejted, mert nap mint nap benne élsz, a leggyengébb szám viszont olyan helyzeteket ír le, amelyekben minden lépés többe kerül neked, mint másoknak. És éppen ott lehet a legtöbbet elérni a szokások apró módosításával.