Miért ütköztök: a DISC-stílusok leggyakoribb konfliktusai

A megbeszélés húsz perce tart, és Bálint már másodszor mondja: „Na, akkor belevágunk?” Vele szemben Eszter ül, és eddig nem szólt semmit. Nem azért, mintha nem lenne véleménye. Rendbe akarja rakni magában, mit csinál ez a változás a saját csapatában lévő emberekkel, és ehhez húsz perc kevés.

Bálint a hallgatását beleegyezésnek olvassa. Eszter a tempójából azt viszi el, hogy fenntartásokra úgysincs itt hely. Három hét múlva kirobban a dolog, és mindketten úgy fogják érezni, hogy a másik nem játszott tisztán. Pedig nem az ügyön kaptak össze. A tempóban ütköztek.

A CPP nevű cég ötezer alkalmazott körében kilenc országban végzett felmérése (2008) azt találta, hogy a munkahelyi konfliktust az emberek 85%-a megéli, és az átlagos alkalmazott heti 2,1 órát tölt vele. A leggyakoribb okként maguk a válaszadók a személyiségek és az egók összecsapását jelölték meg (49%). Csakhogy a „személyiségek összecsapása” általában rosszul olvasott leírása annak, ami valójában történt. Nem a jellemek ütköztek. A tempó ütközött, meg az, hogy a kettejük közül ki hova néz először.

Két tengely, amelyeken elbeszélünk egymás mellett

A DISC modellt William Moulton Marston amerikai pszichológus írta le az Emotions of Normal People című könyvben (1928), és két kérdésre épül. Milyen gyorsan vág bele valaki a dolgokba? És elsősorban a feladatra néz, vagy a körülötte lévő emberekre?

Ebből négy viselkedési stílus adódik. A dominancia gyorsan halad, és eredménnyel méri magát. A befolyás ugyanilyen magas tempót tart, de az energiát az emberekből veszi. Az állandóság nyugodt ritmusban megy, és a kapcsolatokra vigyáz. A lelkiismeretesség ugyanilyen megfontolt, csak éppen a feladatot és annak minőségét nézi. Hogy az egyes stílusok mit jelentenek mélyebben, arról a cikk szól, amely a DISC mérési területeit járja körül.

És itt van a dolog lényege. Az a két stílus, amelynek legalább az egyik tengelye közös, könnyebben megegyezik, mert valamiben magyarázat nélkül is érti egymást. A legrosszabbul azok a párosok állnak, amelyeknek nincs közös tengelyük: a dominancia az állandósággal, a befolyás pedig a lelkiismeretességgel. Ezek a tempóban is elbeszélnek egymás mellett, és abban is, mit tartanak lényegesnek, ezért a köztük zajló hosszabb beszélgetést szinte mindig tolmácsolni kell.

Hat páros és az, ami nyikorog bennük

Dominancia és állandóság: gyorsaság a biztonság ellen

A hatosból ez a leglátványosabb súrlódási felület. A markáns D-vel bíró ember meglát egy problémát, és a nap végéig meg akarja oldva tudni. A markáns S-sel bíró embernek tudnia kell, mi változik, kit érint, és nem fordul-e fel a terv egy hét múlva megint.

A D ezt passzivitásként olvassa, és rátesz a nyomásból, ami pontosan az a dolog, amitől az S bebetonozódik. Az S közben nem mond hangosan nemet, mert az egyet nem értését olyan finoman fogalmazza meg, hogy a másik fél észre sem veszi. A feszültség így nem a vitában lakik, hanem abban a félreértésben, hogy van-e egyáltalán vita.

Mit tegyél: ha D vagy, adj a másik félnek egy konkrét határidőt és egy plusz biztonságot, vagyis mondd meg, mi az, ami éppen nem változik. Ha S vagy, mondd ki a fenntartásaidat előbb, mint hogy az utolsó részletig végiggondolnád őket. A „három kérdésem van, holnapig elküldöm” a D számára lényegesen jobb hír, mint egy nyugodt bólintás.

Befolyás és lelkiismeretesség: a történet az alátámasztás ellen

Az I jön egy ötlettel, ami remekül hangzik, és várja a reakciót. A C megkérdezi, honnan vannak azok a számok. Ebben a pillanatban mindketten mást hallanak, mint ami elhangzott. Az I azt hallja, hogy „gyenge az ötleted”, a C pedig azt, hogy „a részletek itt nem számítanak”.

Két különböző út ütközik a bizalomhoz. Az I abban hisz, ami reakciót vált ki az emberekből, a C abban, ami kiállja az ellenőrzést. Egyik sem felszínes, csak más nyomon halad.

Mit tegyél: ha I vagy, hozz a lelkesedés mellé egy oldalnyi alátámasztást, és hagyj rá időt. Ha C vagy, ismerd el az ötletet, mielőtt felteszed az első kérdést. Kozmetikának hangzik, pedig éppen ez dönti el, hogy legközelebb egyáltalán meghívnak-e az indulásnál.

Dominancia és lelkiismeretesség: mennyi bizonyosság elég

Mindketten a feladatot nézik, és mindketten azt akarják, hogy sikerüljön. A különbség abban a bizonytalanságban van, amely mellett hajlandók megnyomni a gombot. A D tíz információból héttel dönt, a maradékot pedig menet közben oldja meg. A C tudja, hogy az a hiányzó három szokott az lenni, ami miatt a projektek összeomlanak.

A veszekedés ilyenkor minőségről szóló vitának látszik, valójában azonban az elfogadható kockázatról szól. Ezt előre és egyszer s mindenkorra el lehet rendezni: beszéljétek meg, hol kötelező az ellenőrzés, és hol elég a becslés. Amint ez a határ le van írva, nem kell minden egyes feladatnál újratárgyalni.

Befolyás és állandóság: szélesség a mélység ellen

Ez a páros ritkán veszekszik, a konfliktus egyik stílusnak sem fekszik. Csendben viszont remekül el tudnak beszélni egymás mellett. Az I bővíti az emberek körét, gyorsabban ígér, mint ahogy teljesíteni tudja, és energiát merít belőle. Az S néhány olyan kapcsolatra épít, amely kitart, és az ígéretet vállalásként érti.

Amikor az I nem viszi végig az ígéretét, nem rosszindulatból teszi, és általában észre sem veszi. Az S viszont ezt nem a „megesik” rovatba írja be, hanem abba, hogy „rád nem lehet számítani”. És mivel nem mondja ki, az I akkor tudja meg, amikor a kapcsolat már kihűlt.

Mit tegyél: az I-nek egyenesen kell kérdeznie, mert az S magától nem kér szót. Az S-nek pedig ki kell mondania az elégedetlenségét, mielőtt néma sérelem lesz belőle.

Dominancia és befolyás: két gyors ember egy mikrofonnál

A tempójuk azonos, ezért az elején egy perc alatt megtalálják a hangot. A gond akkor jön, amikor a téma mindkettejüknek fontos. A D következtetést akar, az I teret. A D belevág a szavába, mert már rég tudja, hogyan fog dönteni. Az I ezt nem tárgyszerű rövidítésnek veszi, hanem a saját személye semmibevételének.

Mit tegyél: a D azzal szerez szövetségest, hogy hagyja az I-t végigmondani, és a lelkesedését hangosan is elismeri, mielőtt a következtetésre térne. Az I fordítva csinál magának helyet a D-nél: előbb a lényeg, a történet csak utána, ha egyáltalán van rá igény.

Állandóság és lelkiismeretesség: a konfliktus, ami soha nem robban ki

Itt jön az, ami szembemegy az ösztönös feltételezéssel. A legdrágább csapatkonfliktust általában nem az a páros csinálja, amelyik ordít egymással. Az csinálja, amelyik soha nem ordít.

Az S és a C tempója egyaránt nyugodt, és a jelenetek mindkettejüknek kellemetlenek. Az S azért hallgat, hogy megtartsa a kapcsolatot. A C azért, mert a fenntartásait késznek tekinti, és megvárja, amíg valaki rákérdez. Az eredmény egy probléma, ami hónapokig hever az asztalon, és a körülöttük lévők mind előbb látják, mint ők ketten.

Mit tegyél: ennek a párosnak szabály kell, nem jó szándék. Heti tizenöt perc, ahol hangosan elhangzik, mi nem működik, akkor is, ha egyiküknek sincs kedve hozzá.

Amikor két egyforma találkozik

Az azonos stílus egyébként nem garancia a nyugalomra. Két markáns D-vel bíró ember addig harcol a területért és a döntési jogkörért, amíg írásban fel nem osztják. Két I azonnal megtalálja a hangot, csak a megbeszélés után senki nem tudja, ki mit szállít. Két állandóság sokáig és kellemesen kibírja egymással, a kellemetlen téma viszont képes fél évig heverni az asztalon. Két elemző pedig kiválóan egyetért az anyagokon, és közösen a végtelenségig halogatja a döntést.

Miről ismered fel, hogy tempóról van szó, és nem jellemről

Gondolj arra a kollégádra, akivel tartósan nyikorog a viszony. Mi az, ami konkrétan felidegesít benne? Az, hogy máshogy gyorsan dönt, mint ahogy neked kellene, vagy az, hogy máshova néz, tehát emberekre a feladat helyett, esetleg fordítva? Ha erre válaszolni tudsz, épp most toltad át a konfliktust a jellem síkjáról a viselkedés síkjára. A viselkedés pedig lényegesen könnyebben változik, mint a jellem.

Érdemes közben tudni, hol állsz te magad, mert a saját stílusát mindenki becsüli meg a legrosszabbul. A DISC-tesztünk 32 kérdésből áll, és a fő stílus mellett megmutatja a másodlagosat is, amely a konfliktusban gyakran többet dönt az elsőnél; a másokkal való összehasonlítást tekintsd tájékoztató jellegűnek.

Két dolog, amire a DISC nem elég. Nem mér képességet és nem mér teljesítményt, tehát nem olvasod ki belőle, kinek van tárgyilag igaza a vitában. És nem működik mentségként: az „én egyszerűen D vagyok” visszaélés egy eszközzel, aminek a megegyezést kellett volna segítenie, nem megakadályoznia. Az általános tárgyalási és vitakezelési technikákat a konfliktusok építő kezeléséről szóló cikkben találod. A DISC egyetlen információt tesz hozzájuk: kivel és miért akad el a dolog újra meg újra.

A konkrét megfogalmazásokat minden stílushoz, az e-mailtől a visszajelzésig, a DISC-stílusokkal való kommunikáció útmutatójában találod. Ha pedig ugyanaz a súrlódás az egész csoportban ismétlődik, általában nem két konkrét emberről van szó, hanem az összetételről, amivel a DISC a csapatban című szöveg foglalkozik.

Amikor legközelebb felidegesít valaki a munkahelyeden, a jelleme minősítése helyett próbálj két számot letenni az asztalra: meddig kell a válasz, és mennyi információ elég a döntéshez. Az a mondat, amely a legtöbbet mozdít egy összeveszett pároson, nem így hangzik: „megértem a stílusodat”. Hanem így: „péntekig kell a válasz, és nekem elég egy becslés is”.