Az imposztorszindróma tesztje

Amikor új felelősséget kapok, folyton azt várom, mikor derül ki, hogy nem vagyok rá alkalmas.

A dicséretet magamban rögtön lekicsinylem: biztos nem volt ez nehéz.

Ha sikerül valami, az első magyarázat, ami eszembe jut, a szerencsés véletlen.

A megbeszéléseken az jár a fejemben, hogy mindenki más mélyebben látja a témát, mint én.

Ha valami sikerül, azt mondom magamnak, hogy ezt bárki megcsinálta volna.

A mostani pozíciómat inkább a jó időzítésnek köszönhetem, mint a képességeimnek.

Úgy érzem magam, mint egy színész, aki inkább eljátssza a szakértelmet, mint hogy tényleg az övé lenne.

Ha végigviszek egy munkát, be tudom ismerni magamnak, hogy az én érdemem.

A vizsgákon és az állásinterjúkon főleg szerencsém szokott lenni a kérdésekkel.

Abban, amit csinálok, biztosan érzem magam a nyeregben.

Minden teljesített cél után úgy tolom feljebb a lécet, hogy a siker már nem is számít.

A sikereimet a saját munkám eredményének tartom.

A saját munkám bemutatása előtt félni szoktam, hogy kiderülnek a hiányosságaim.

A visszajelzésben főleg a kifogásokat hallom meg, a dicsérő rész elmegy mellettem.

Ha egy projekt jól sül el, azt főleg a körülmények szerencsés összjátékának tulajdonítom.

A szerepek, amelyekben vagyok, egy számmal nagyobbnak tűnnek annál, mint aki valójában vagyok.

Az eddigi eredményeimet zavar nélkül fel tudom sorolni.

Az az érzésem, hogy elnézően értékelnek, és emiatt megyek át.

Ha valaki alaposan kikérdez, megállom a helyem.

Az okleveleket és a tanúsítványokat olyan papíroknak tartom, amelyek nem sokat mondanak rólam.

Tudom, hogy amikor jól megy, az nem a véletlen műve.

Kész!

A válaszaid készen állnak a kiértékelésre.

Elmentsük az eredményeidet e-mailben?

Nem kötelező. Az eredmények mentésére szolgál - így bármikor visszatérhetsz hozzájuk.

Üdv újra itt

Amikor új felelősséget kapok, folyton azt várom, mikor derül ki, hogy nem vagyok rá alkalmas.

A dicséretet magamban rögtön lekicsinylem: biztos nem volt ez nehéz.

Ha sikerül valami, az első magyarázat, ami eszembe jut, a szerencsés véletlen.

A megbeszéléseken az jár a fejemben, hogy mindenki más mélyebben látja a témát, mint én.

Ha valami sikerül, azt mondom magamnak, hogy ezt bárki megcsinálta volna.

A mostani pozíciómat inkább a jó időzítésnek köszönhetem, mint a képességeimnek.

Úgy érzem magam, mint egy színész, aki inkább eljátssza a szakértelmet, mint hogy tényleg az övé lenne.

Ha végigviszek egy munkát, be tudom ismerni magamnak, hogy az én érdemem.

A vizsgákon és az állásinterjúkon főleg szerencsém szokott lenni a kérdésekkel.

Abban, amit csinálok, biztosan érzem magam a nyeregben.

Minden teljesített cél után úgy tolom feljebb a lécet, hogy a siker már nem is számít.

A sikereimet a saját munkám eredményének tartom.

A saját munkám bemutatása előtt félni szoktam, hogy kiderülnek a hiányosságaim.

A visszajelzésben főleg a kifogásokat hallom meg, a dicsérő rész elmegy mellettem.

Ha egy projekt jól sül el, azt főleg a körülmények szerencsés összjátékának tulajdonítom.

A szerepek, amelyekben vagyok, egy számmal nagyobbnak tűnnek annál, mint aki valójában vagyok.

Az eddigi eredményeimet zavar nélkül fel tudom sorolni.

Az az érzésem, hogy elnézően értékelnek, és emiatt megyek át.

Ha valaki alaposan kikérdez, megállom a helyem.

Az okleveleket és a tanúsítványokat olyan papíroknak tartom, amelyek nem sokat mondanak rólam.

Tudom, hogy amikor jól megy, az nem a véletlen műve.

Kész!

Sütiket használunk

Cookie-beállítások